2008 április

"Nehéz vagy" - mondta a nagymaminak, mikor feltette a pelenkázóra.

Kész mondatokat mond:

"Megyünk új lakásba villanyt szerelni apával"

Este kiküldött vízért, kisautóért, meg lekapcsolatta a villanyt.

Egész nap alig evett, bezzeg a pogácsát megette, amit a pékségben kapott az eladó lánytól, hiába fuldokolt tőle. Közben pedig mondogatta, hogy "néni adta"...

(Azt már csak zárójelben jegyzem meg, hogy kapni is azért kapta a pogit, mert a lány elmondása szerint a ruhát is lenézte róla...)

"Aja jön és Apa jön. Vagy a Balázs jön."

Nyúl, új lakás

Ismét jött a nyuszi. Ma is csak a maradék pici nyúl érdekelte, nagymami hiába dugta el a többi mögé, Áron elohalászta.

A névnapjátis megünnepeltük. Az elején csak a kisautók érdekelték, a többi ajándékát inkább odaadta nekem. Aztán megkapta a porszívót. Egész nap le sem tette. végig porszívózta az egész lakást. Amikor nagyon elég volt már a hangjából, mondtuk, hogy aludnia kell a porszívónak is. Akkor letette, betakarta s mutatta, hogy maradjunk csendben... Aztán a délutáni alvás után is odavezetett az első útja.

Ma átköltöztünk végre az új lakásba. Áron figyelte a pakolást, de nem zavarta különösebben, boldogan játszott a porszívójával. Amikor azonban a délutáni alvásból felébredt, kiment az eloszobába és szomorúan megállapította, hogy elvittük a pelenkázóját.

Amikor kihoztuk az ágyát a szobából és az oldalára állítottuk, az én világ lustája kisfiam mint egy kis mókus kezdett el a rácsokon felmászni és meg sem állt a tetejéig. Közben pedig azt ismételgette, hogy "kapaszodik". Azért pár óra múlva már újra önmaga volt: leült a fotelba és onnan tologatta a porszívó csövét.

Az új lakásba csak elég késő estére értünk át. Manó azonban nagyon jól érezte magát, szépen megnézett mindent. Amikor bevittem a szobájába, és észrevette a megvetett ágyát benne az állataival, meg a pelenkázót épen és egeszségesen, nagyon boldog lett. Szó szerint tátva maradt a szája és örömtáncot lejtett a szobában.

Este lefekvés után Manó szobájából ez hallatszott: "Ajáé. Apáé. Dobozok..."

Szegény Manócskát nagyon megviselte ez a költözés. Szinte egész nap hisztizett: leült a földre és visított, bármi történt. Csak arra a két órára függesztette fel a hisztit, míg a játszótéren voltunk. Akkor viszont olyan volt, mint egy kisangyal.

Megnéztük a környéket, sétáltunk egy jót. Azaz inkább úgy mondanám, hogy én sétáltam, mert Manó pár lépésen kívül nem volt hajlandó gyalogolni, inkább cipeltette magát.

Kért egy csavarhúzót, hogy szerelhesse a konnektort...

Ma már jobb volt a helyzet séta terén. Elmentünk a rókahegyi bányába, meg visza és Manó szinte végig gyalogolta az utat. Igaz közben minden kerítésen benéztünk, hátha látunk kutyát, és megnéztünk minden csigát, bogarat és gyíkot. Bár ez utóbbiakból sokat nem láttunk, mert mindig elbújtak. Manó még este is emlegette őket, hogy "elszaladtak".

Ma ismét sétáltunk egyet a környéken. Megint a bányát vettük célba. Manó már a kapuban mondogatta, hogy menjünk nézzük meg a gyíkokat. Meg persze, hogy elszaladtak. A bányáig ugyan nem jutottunk el, mert leragadtunk az úton a gyíkoknál, azután pedig visszafele kezdett el húzni. Visszafele viszont észrevette a lépcsőt, ami a hegy tetejére visz fel. Persze nem lehetett lenn tartani, úgyhogy a kényelmes séta helyett lépcsőmászás következett. Fel is mentünk a tetőre. Innen akkor már a túloldalon jöttünk haza. Elég sokáig lefele s jött, de aztán elfáradt, így megint cipelhettem haza a lépcsőkön és az ösvényen.

Békésen ültünk egy étteremben, mikor elkezdte nézegetni a kezét és mondogatta, hogy "iciri piciri". Nem értettük, hogy mit csinál, míg nem folytatta azzal, hogy "meglőtte". (Az "Ez elment vadászni" kezdetű mondókát próbálgatta)

Kirándultunk Apával. Az autóban Manó egyfolytában mondogatta, hogy menjünk és nézzük meg a gyíkokat...

Az erdőben szerencsére láttunk is elég sokat. Meg patakot, ahol a Manó halacskákat keresett és a fantáziájának köszönhetően látott is. Legalábbis lelkesen mutogatott a vízre és mondogatta, hogy "Halacskák. Ott." Ezen kívül láttunk még békát, bogarakat, de a legnagyobb sikere egy szegény hernyónak volt, ami valamiért körbe-körbe mászkált.

Nagy nap ez a mai, Apa végre felszerelte zuhanyt a zuhanykabinban. Manó ennek örömére kijelentette, hogy ott akar fürdeni. Mondtam, neki, hogy akkor a feje is vizes lesz, de kitartott. Szerencsére közben is megmaradt a bátorsága, így egy hang nélkül tudtunk hajat mosni, sőt, volt, hogy magától állt be a víz alá...

Ma megvolt az első földön fekvős hisztink is. Lefeküdt a parkettára és úgy tűnt ereje sincs felkelni, annyira kikészült attól, hogy nem eheti le a csokit a túrórudiról, csak együtt eheti a kettőt. Szegény Manó. Milyen szomorú sorsa van....

Még a sétáink során megbeszéltük, hogy a kutyusnak van bundája, nem kell neki takaró, Manónak pedig nincs bundája és be kell takarni. Este mikor megitta a tejét mondta, hogy menjünk az ágyikóba, és kell neki takaró, majd mondogatta, hogy "bundája"...

Már nem lehetett vele bírni, állandóan bekapcsolta a mikrot. Hiába tettünk elé dobozokat, azokat is odébbtolta, hogy hozzáférjen. Most kitaláltam, hogy együtt melegítjük az ebédet és ő kezelheti a mikót. Azóta csak akkor nyúl hozzá, amikor kell.

Egyedül végigmondott egy mondókát

A "Fújja a szél a fákat" című mondókát elmondta Apának.

Ma megint a földön fekve hisztizett. De ezúttal arra is volt gondja, hogy közönsége is legyen. Az egész áruház zengett tőle.

Mindent szerel, kapcsolgat. Ma egy áruházi kisautóban nyomogatta a gombokat és azt hitte, hogy ő működteti a mellette levő önműködő ajtót...

Már nem fél a porszívótól!!!

Ma úgy vadászott a porszívófejre míg én porszívóztam, ahogy a kismacskák szoktak mikor húzogatunk előttük valamit.

Ebéd után odahozott egy csokit és közölte, hogy "Kibontom! Kibontom!", közben pedig nyalogatta a szája szélét...

"Agú, agú, agú..."

Én sem tudom, hogy ez mit jelent, de Manócska mostanában mindig ezt mondja, amikor mérges és nem tetszik neki valami.

Kutya fáját

Mostanában mondogatja a tőlem eltanult szöveget, amikor nem sikerül valami:

"A kutya fáját!"