« 2008 június | Main | 2008 április »

csütörtök, május 01, 2008

Kirándulás közben meglátta a hátizsákon az iránytűt. Úgy tűnik órának nézhette, mert elkezdte mondani az órás dalt, amit a bölcsiben tanultunk.

Posted by Anyu

Bükkszentkereszten kirándultunk. A hátizsákkal a hátamon vittem, ami nagyon tetszett a helyieknek, meg akikkel találkoztunk.

Útközben majdnem szereztünk egy lovat. Kijött az elkerített részről és hozzánk csapódott. Egy ideig velünk baktatott, majd szerencsére visszafordult.

Betértünk ebédelni feherkőlápai turistaházba, ahol megint sikert aratott. Hagyta hogy a vendéglős felvegye és megmutogassa az állatokat.

Ebéd után lesétáltunk Lillafüredre, menet közben útba ejtettük a Fehér-kő tetejét, ahol a Manó volt a legfiatalabb, alvó csúcshódító. Lillafüreden nagyon tetszett neki a patak, meg a kis vízesések, alig tudtunk tovább menni. Lementünk a tóhoz is, ahol mindenáron csónakázni akart. Hazafele busszal mentünk, hogy időben érjünk vissza a szállásra. Ez is tetszett neki, dölöngélt jobbra-balra.

Nem sokat aludt délután, így estere egy kissé túlpörgött.

Posted by Apa

péntek, május 02, 2008

Ma a miskolci vadasparkot vettük célba.

Először megnéztük a tigriseket. Manó még később is mondogatta, hogy mekkorákat ugráltak a cicák, hogy elérjék a reggelijüket.

Nagyon tetszettek neki a kecskék, a kismalackák, akik össze-vissza visítottak.

A pacikkal is foglalkoztunk egy jó ideig, simogattuk őket.

Azután szereztünk egy kis állateledelt. Ez nagyon tetszett a Manónak. Nagy nevetések voltak, mikor a pacik kiették a kaját apa, vagy anya kezéből. Volt amikor ő is adta a kaját nekik, ekkor meg is lepődött, hogy kivették a kezéből. Volt amikor a kabátját is megkóstolták. Nem ijedt meg, tetszett neki a dolog. "Megette a paci a kezem. Nem ízlett neki." - mondogatta, de ezután már egy kicsit óvatosabb volt, inkább csak dobálta feléjük a kaját.

A pacik után megetettük a kecskéket is.

Posted by Apa

Este a vacsinál szinte csak őszibarackot akart enni.

Posted by Anyu

szombat, május 03, 2008

Reggel elindultunk Szilvásvárad fele. A hegyi úton a Manó sajnos "kilakoltatta" a reggeli virsliket. Mikor kezdett magához térni, akkor közölte, hogy "jó leszek, jó leszek." Csak múljon már el ez az érzés.

Ma ismét a patak volt a sláger, el se lehetett rángatni mellőle. A déli hiszti és egy kis alvás után megnéztük a Fátyol vízesést, meg a szabadtéri múzeumot. Majd vonatoztunk lefele.

Hazafele megálltunk egy rétesesnél. Amíg sorban álltunk Manó végig dumált, mondogatta, hogy palacsinta, palacsinta. Az almás rétes nagyon jó volt, Manó a felét be is termelte.

Végül étterembe kellett menni vacsorázni. Manó husit akart enni, miután felajánlottuk neki, hogy válasszon a HIPP és az étterem között. Naív kérdés volt. :)

Először úgy gondoltuk, hogy mivel nem vagyunk éhesek, így csak elhozzuk a kaját és a szálláson megesszük. No mikor beértünk az étterembe, Manó rögtön közölte, hogy etetőszék, meg húzta is az asztalhoz. Így ott maradtunk. A fél husimat megette, a tésztát nem bántotta.

A végére kértem egy somlóit is. Abból megtetszett neki a tejszínhab. Hangosan mondta, hogy apa teszínhabot kérek. Mikor meglátta, hogy én is eszem belőle, akkor meg rámszólt, hogy "Apa nem!"

Most is kiszúrt magának embereket, akikre addig mosolygott, amíg azok vissza nem mosolyogtak. Én háttal ültem egy családnak, de mindent tudtam, hogy mit csinálnak, mert a Manó hangosan tolmácsolta: "Bácsi ráteszi a krémet", "a bácsi bort iszik", "megtörli a száját... szalvétával", "a néni kávét iszik"...

Posted by Apa

vasárnap, május 04, 2008

Hazajöttünk a Bükkből.

Áron reggel 9-ig aludt, akkor is csak azért kelt fel, mert már elkezdtünk pakolni.

Mielőtt hazajöttünk volna, elmentünk Patakra Öcsihez. Áron most találkozott vele először. Akkor ébredt fel, mikor odaértünk. Pont a sorompónál áltunk, mikor felébredt a Manó és közölte, hogy vonat.

Először egy kissé tartózkodó volt, de aztán feltalálta magát, játszadozott Ildiék régi játékaival.

Posted by Apa

Miután hazaértünk vittünk a nagymaminak virágot, anyák napjára. Áron két kis virágot adott a nagymaminak és anyának.

Posted by Apa

Itthon segített kipakolni, majd kihasználva, hogy egy pillanatig nem figyelünk, fogta a hajszárítót, bedugta a konnektorba, majd be is kapcsolta. Arra viszont nem számított, hogy el is indul. Kissé megijedt, rémülten álldogált kezében a zúgó hajszárítóval.

Posted by Apa

hétfő, május 05, 2008

Most evett először epret. Mostanában nagyan ízlenek neki a gyümölcsök. A hétvégén a barackot és az almát ette rendesen.

Posted by Anyu

szombat, május 10, 2008

Együtt szereltünk. Áron megkaparintotta a dugalj sávot és azt szerelgette egy csavarhúzóval.

Meg is mutatta anyának, hogy milye van.

Később segített kertet locsolni.

Posted by Apa

vasárnap, május 11, 2008

Szeret odabújni anyához. Szeretgeti.

Este is mikor el akartam vinni lefeküdni még ölelgetni akarta anyát: "Szeret még."

Posted by Apa

hétfő, május 12, 2008

Áron ma reggel nagyon vidáman ébredt. Egy jó ideig nem akart kijönni a kiságyából.

Megtalálta a bikuciját és avval adott elő egy performance-ot. Hurcolászta a kiságyában jobbra-balra, keresett pénzt és "felültek" a hintára, amit persze be kellett kapcsolni. Majd adott neki gyógyszert.

Mikor felkelt olyat játszottunk, hogy szurkáltam a borostával, ahol elértem. No mikor végzett a bikucival kijött a kiságyból és hozta a sünéjét, hogy engem is megszurkáljon vele.

Posted by Apa

Együtt locsoljuk a füvet

Áron is fogja a slagot és rázza, ahogy én is teszem. Persze a saras részét fogja meg, majd jön hozzám, hogy mossuk le a kezét a slaggal. Persze először megpróbálja Ő leszedni, összedörzsili a kezeit, de a vizes föld nem jön le a kezéről, csak még jobban szétkeni.

Ügyesen ott lábatlankodik körülöttem, hogy néha vizes is lesz. A ruhája nem sokáig bírja ilyenkor.

Posted by Apa

Már nagyon tud ragozni. Megy neki a tárgy eset, a -val, -vel. Teljesen értelmes mondatokat rak össze.

Ezen kívül új becézéseket is alkot: Anyucika, apucika, nagymamika... főként, ha akar valami tőlünk

Posted by Anyu

kedd, május 13, 2008

Ma Áron a nagymaminál volt. Nagyon jó fiú volt.

Posted by Anyu

Mostanában az evés sajnos "futás közben" történik. Egy ideig még üldögél, de aztán feláll, járkál a sarokülőn, nézegeti a repülőket az ablakból.

Posted by Anyu

Már teljesen profin kezeli a zuhanyt. Kinyitja a csapot, majd átvált a zuhanyra a váltóval és zuhanyozza magát.

Posted by Anyu

szombat, május 17, 2008

Ma feljött hozzánk a szegedi nagymami. Áron már várta, mert egy pár napja mondogattuk, hogy jönni fog.

Így hogy itt volt a nagymami, tudtam mindenfélét szerelni, volt aki figyeljen, játszon Áronnal. Ahogy elkezdtem szerelni Áron rögtön megjelent és Ő is nyomult. Könyékig benne volt a kábeles dobozban, huzogatta, nyomkodta azokat. Egy hosszabbat megfogott és úgy tartotta, mintha locsolna vele és közben utánozta a locsoló hangját.

Posted by Apa

Este mindent a nagymamival akart csinálni. Neki kellett eteni, fürdetni, én hozzá sem érhettem.

Posted by Anyu

vasárnap, május 18, 2008

Délelőtt ahogy kiejtettem azt a szót, hogy szerelek, rögtön jött és kérte a csavarhúzót.

Délután kikisértük a nagymamit az állomásra. Áronnal fel is szálltunk a vonatra, megnéztük milyen is az. Megcsodáltunk egy jó pár vonatot, ahogy jöttek-mentek, majd elbúcsúztunk a nagymamitól.

Ezt később többször emlegette, hogy a nagymami vonattal megy haza...

Posted by Apa

kedd, május 20, 2008

Pacizás

Mostanában pacizni szoktunk esténként. Áron felmászik a fotelba és odahív engem is elé. Én ott négykézlábra ereszkedek, majd Áron rámugrik.

Teljesen ügyesen lovagol, pedig a paci néha rakoncátlankodik, ugrándozik. Ilyenkor néha leesik az egyik oldalra, majd újból mászik a fotelba és kezdjük előlről.

Posted by Apa

szerda, május 21, 2008

Teljesen jól kezelei a tust, simán át tudja váltani a zuhanyváltót. Fürdés végén, miután elzárom a csapot, még Ő megnyitja, átváltja a zuhanyra és még egy kicsit lemossa magát.

Posted by Apa

csütörtök, május 22, 2008

Reggelente, ahogy viszem át a nagymamihoz, mindig kiszúrja, hogy hol vannak a lovacskák, hol szoktak állni a betonkeverők, meg mikor megyünk át a patakon. Ezeket mindig tudatja velem a hátsó ülésről.

Posted by Apa

péntek, május 23, 2008

Hozta székét a fürdőbe és fellált rá, hogy láthassa mit csinál anya.

Posted by Apa

Reggel elfelejtettünk a piacon venni gumit a nadrágjába. Előzőleg a nagymami mondta neki, hogy majd szóljon, ha ott vagyunk.

Otthon a nagymaminak akkor jutott ez eszébe, mikor rá akarta adni a nadrágot. Ekkor megkérdezte a Manót, hogy mit felejtettünk el a piacon, erre Ő rávágta: Gumit!

Posted by Anyu

Vettünk virágot is a piacon. Áronnal adattam át anyának. Mikor átadta csak annyit mondott: Boldog születésnapot!

Posted by Apa

szombat, május 24, 2008

Elmentünk gyereknapi ajándékot venni. Nem az a szokványos gyermek a Manó, csak azoknál a dolgoknál jött ki a nyugalmából, melyek nagyon érdekelték. Olyat vettünk is. :)

Posted by Apa

vasárnap, május 25, 2008

Reggel odaadtuk az ajándékait. Kapott pár kis műanyag autót, meg egy ehhez tartozó sínpályát sorompóval és átkelővel. No ez nagy sikert aratott, főleg a sorompó.

Folyamatasan boldog születésnapot mondogatott, hogy arra kapta az ajándékokat.

Délután a nagymami és Balázs is átjött. Balázstól egy jó kis utánfutót, huzogatós kiskocsit kapott. Ez is nagyon tetszett neki, huzogatta, illetve beleült és lehetett húzni.

Nagymamitól egy betonkeverőt meg legot kapott. Ez is kedvenc mostanában.

Posted by Apa

kedd, május 27, 2008

Este ott feküdtem a kanapén és egy kissé fáztam. Anya kérdezte, hogy hozzon-e egy takarót. Erre a Manó is hozta az övét és betakart vele. Ez ám a nagy megtisztelés, hogy a féltett takaróját megkaphattam.

Posted by Apa