« 2010 január | Main | 2009 november »

szombat, december 05, 2009

Legoznak a fiúk

Áron: Építsünk szagelszívót!

Apa: Azt hogy kell?... Építsünk kerítést! Olyat tud apa...

Posted by Anyu

vasárnap, december 06, 2009

Mikulás

Az éjszaka megjött a Nagyszakállú.

Áron tegnap este kipucolta a csizmáját (persze rögtön mindkettőt kirakta, hogy férjen bele ajándék), majd le se akart feküdni, mondván megvárja a Mikulást.

Reggel Áron ébredt korábban és a tejecske után rögtön meg akarta nézni, hogy mit hozott a Mikulás. Megállapodtunk, hogy megvárjuk, amíg Gergő is felébred és együtt nézzük meg a csizmákat. Áron alig bírta kivárni, hogy Gergő is felkeljen, fel akarta őt ébreszteni.:)

A kicsi ébredése után rögtön futás volt az ablakig. Leszedte az ajándékokat és szétosztotta, hogy mit kinek hozott.

Gergőnek is nagyon tetszettek az ajándékok. Boldogan szorongatta a banánt, majd labdázni kezdett a mandarinnal és az almával.

Délelőtt bementünk a városba és ott személyesen találkoztunk a Télapóval és a Krampusszal is. A Télapó kérdezte Árontól a nevét, meg, hogy mond-e neki verset, de semmire sem érkezett válasz. :) Ettől függetlenül kapott minkét gyerkőc egy-egy kis ajándékot.

Később meghallgattunk egy zenés előadást is, aminek a végén ismét előkerült a Mikulás.

Posted by Apa

Gergő már ügyesen iszik pohárból.

Ma ivott először egy kis narancslevet. Fintorgott, látszott rajta, hogy savanyúnak találja, de amint lenyelte, már újra nyitotta is a száját.

Posted by Anyu

kedd, december 08, 2009

Gergő végre tényleg megtanult hasra fordulni

Ez az egy előnye van az orrszívásnak. Annyira utálja, hogy amint elengedem, már fordul is a hasára.

Posted by Anyu

vasárnap, december 20, 2009

Gergőt el kezdték érdekelni a fürdőben az állatok. Főleg a teknős tetszik neki.

Posted by Anyu

csütörtök, december 24, 2009

Áron este fürdéskor "igazi családi házat épített" az új játékaiból.

Posted by Apa

kedd, december 29, 2009

Ma bevittem Áron a munkahelyemre.

Már nagyon sokrszor velem akart jönni, így hogy könnyítsek anyán is elvittem magammal. Mikor beértünk, beült az asztalomhoz egy vendégszékbe mellém. Adtam neki papirt, meg filceket és rajzolt szépen, amíg én olvasgattam a leveleim.

Bejött Ullrich Zoli, aki rögtön letámadta, hogy mit hozott neki az állítólagos születésnapjára. Végül megállapodtak abban, hogy rajzol neki egy polipot és azt kapja majd.

Együtt elmentünk ebédelni. Egy adagot vettem kettőnknek, ami nagyon ízlett Áronnak, így én alig ettem valamit. Ebéd után volt még egy megbeszélésem, ahova elvittem. Beültettem a főnököm mellé. Teljesen jól elvolt, az akkor szerzett naptárját lapozgatta. Egy idő után bekéredzkedett az ölembe, majd ott el is aludt az izgalmas meetingen. :) Ekkor elhagytuk a terepet és hazajöttünk.

Posted by Apa

szerda, december 30, 2009

Gergő szülinapja

Jó időpontban született a kis tökmag. Egyrészt Karácsony után meg erre az időpontra is kel tartalékolni ajándékot, másrészt tortát is kell csináltatnunk a két ünnep között.

Ezen utóbbival a szokásos cukrászdánkban bajba is kerültük. Ők az év végén már csak rózsaszín malacot akartak csinálni. Ezen elgondolkodtunk, de végül nem akartunk ilyet tenni Gergővel, hogy malackát rendelünk neki. Persze máshol örömmel csináltak olyat, amilyet szerettünk volna.

Áronnal mentünk el tortát rendelni és az Ő javaslatára is vonatos figurákkal megrakott tortát választottunk.

A vendégeket délutánra vártuk, hogy még jó időbe kapjuk el Gergőt, ne legyen nagyon fáradt. A terv tökéletes volt, csak épp délután is elaludt, így még akkor is aludt, mikor megjöttek a vendégek. Ekkor apa megnézte a terazson, hogy mi van vele és mikor az orrához ért, akkor felébredt Gergő. :)

Áron délelőtt meglátta Gergő ajándékjait. Mivel csak zacskókba csomagoltuk őket, így meglátta, hogy miket kap és nagyon tetszettek neki. Főleg a kis duplo busz. Ki is akarta bontani. Persze nem hagytuk neki, mondván ezt majd Gergő bontja ki és amúgy sincsenek itt a vendégek. Kivéve a szegedi nagymami és nagypapi, akik már reggel megérkeztek.

Ezután Áron egyfolytában azt kérdezgette, hogy mikor jönnek a vendégek. Még fel is hívta Balázst, hogy gyertek már...

Mikor végre megjöttek a vendégek és Gergő is felébredt, akkor már nem lehetett Áront se visszatartani. Először átadtuk Gergőnek a tortát. A tüzijáték tetszett mindkét lurkónak, igaz Gergő az elején még egy kissé álmost volt, de gyorsan felélénkült. A torta után megkapta Gergő az ajándékait. Azokat persze Áron hozta ki a szobából. Alig várta már, hogy átadhassa őket. Gergőnek tetszettek a játékok.

Az ajándékok tetzsettek Gergőnek, de Áronnak is. :) Ahogy letette Gergő az egyiket, hogy bonts a másikat rögtön rástartolt Áron, sőt volt olyan is amit majdnem Áron bontott ki. :)

Posted by Anyu

Mikor Balázs le akarta venni a forró tüzijátékot Gergő tortájáról, Manó egyből mondta neki, hogy próbálja meg inkább egy zsepivel megfogni...

Posted by Anyu