« 2007 december | Main | 2007 október »

csütörtök, november 01, 2007

Már egyedül is ki tudja nyitni a legos dobozt. Eddig mindig rossz helyen próbálkozott, így rövid küzdelem után mindig segítséget kért. Most már tudja, hogy hova kell bedugni az ujját, hogy kifesztíthesse a "tetejét".

Posted by Anyu

Ma fürdésnél kértünk anyától új játékot, hogy egy kicsit frissítsük az eddigieket.

Anyától kaptunk egy új üveget, amit egyből megszabadított Manó a tetejétől, majd egy kis kockával szépen megtöltötte vízzel. Egy ideig még töltögette, miután már tele volt, majd habot próbált belerakni. Evvel egy kis problémája akadt, mert nem tudta megfogni a habot a kádban. Csapkodott a vízbe, hogy megfogja, de nem sikerült neki. Megmutattam, hogy szépen alulról kell felemelni a kezét és akkor rajta marad a hab. Az így zsákmányolt habot belecsurgatta az üvegébe.

Posted by Apa

péntek, november 02, 2007

Reggel tele volt mindkét keze, így kapaszkodás és támaszkodás nélkül állt fel ülő helyzetből.

Posted by Anyu

Ma leutaztunk Szegedre.

Manó az egész utat végig aludta.

Posted by Apa

szombat, november 03, 2007

Egyre hosszabb távokat megy egyedül a lakásban és egyre biztosabban.

Posted by Anyu

Megvan a 13. foga is

Ezúttal a jobb felső 4-es bújt ki.

Posted by Anyu

Apa odaadott Áronnak egy régi billentyűzetet. Nagyon örült neki, nyomkodta, játszott vele.

 

Posted by Anyu

Végre

Hosszú idő után ismét raktak fel anyuék képeket rólam, nem csak a szövegeket töltötték fel.

Sajnos azért még nincs miden kész, de már a júliusi és az augusztusi képeimet megcsodálhatjátok.

Posted by Áron

vasárnap, november 04, 2007

Reggel szokás szerint nem akart enni. Próbálkoztunk joghurttal, friss fonottkaláccsal, de Manó csak rázta a fejét. Mindaddig, míg Apa meg nem engedte, hogy ő vegye el a tányérról a kalácsdarabokat. Azután azt is észrevette, hogy Apa megkeni egy kis cukrosvízzel a kalácsot. Persze onnantól ő is csak úgy volt hajlandó enni...

Posted by Anyu

Reggeli után kimentünk a tanyára.

Áron végre élőben is megnézhette a mesében már ezerszer látott "farmot". Megnéztünk többféle "gá-gá"-t, kiskutyát. Áron egy idő után feltalálta magát, Leventével játszogattak a gombjaival.

Posted by Apa

Újabban így tartja a kezét amikor megy:

 

   

Posted by Anyu

Találtunk egy mágneses játékot. Áronnak nagyon tetszett, ahogy az egyik mágnessel kergettem a másikat.  

 

 

Posted by Anyu

Délután elindultunk hazafele. Áron indulás után rögtön elaludt és csak Pest határában ébredt fel, majd csöndben nézelődött, míg hazaértünk.

Posted by Anyu

hétfő, november 05, 2007

Minden szót ismétel, amit mondunk neki.

Vannak új szavai is, mint a tej, a ká-vé, a gá azaz a gáztűzhely. Mondja már hogy hoppá, meg, hogy pá-pá.

Posted by Apa

Végre II.

Már a szeptemberi és az októberi képek is felkerültek az odalra.

Posted by Apa

A játszótéren ma a mászóka volt a kedvenc. Addig nem nyugodott, míg fel nem tettük rá. Már mindkét kezével hajlandó volt kapaszkodni, és sikerült is megtartania magát.

 

 

 

Posted by Anyu

kedd, november 06, 2007

Tegnap kiszúrta az Anyegint a polcon a nagymaminál. Mondta, hogy "bá", azaz bácsi. Mi mondtuk, hogy Puskin. Erre ő is mondta, hogy "Pu".

Ma amikor ismét arra jártunk, felmutatott a polcra és magától mondta, hogy "Pu", majd utána, hogy "bá".

Posted by Anyu

szerda, november 07, 2007

Az elmúlt néhány napban sikerült berakni a járókába, ahol teljesen jól eljátszott a játékaival. Ma reggel már nem is kellett vele próbálkozni, Ő maga kéredzkedett be.

Posted by Apa

Szegeden beraktunk egy bébikaját a pelusos táskába, hátha kell majd a tanyán egy kis kaja Áronnak. Ez benne is maradt a táskában, amit tegnap reggel ki is szúrt. Reggelizni nem nagyon akart, de a bébikajára nagyon mutogatott. Anya gondolta, hogy kibontja neki, hátha ezt megeszi reggelire. Be is termelte majdnem az egészet, sőt ma reggel is csak azt volt hajlandó enni.

Posted by Apa

Ha már anyu rámerőltette ezt a babás cuccot, jogom vagy úgy is viselkedni...

 

Posted by Áron

csütörtök, november 08, 2007

Mostanában a "ppá", azaz a hoppá a kedvenc szava. Szinte mindenre mondja, főként ha leesik valami.

Toronyépítésnél (illetve helyett) is szívesen alkalmazza: ha már véletlenül két kocka egymáson van, akkor gyorsan lerombolja és közben mondja, hogy hoppá.

Posted by Anyu

péntek, november 09, 2007

Miután már napok óta minden nap sikerült egy kicsit ráültetnem a bilire pár másodpercre ruhában, gondoltam ideje ismét megpróbálni a dolgot pelus nélkül is. Sikerült is! Sőt, még egy kis eredménye is lett! Szépen beledobtuk a wcpapírt is... majd sajna kivenni is sikerült...

Posted by Anyu

Napközben nagyon sokszor Apát keresi. Körbemegy a lakásban és mondogatja, hogy "Papa, Papa"...

Délután pedig felvette a telefont, nyomkodta kicsit a gombokat, majd a füléhez emelte és beleszólt, hogy "Papa, Papa".

Ehhez képest este, mikor Apa végre hazaér, Manócska nyugtázza, hogy megvan, majd megy vissza játszani.

Posted by Anyu

Végre sikerült rávenni, hogy egyen egy kis almát! Igaz, hogy be kellett hozzá kapcsolnom a kistehenet, de legalább evett.

Posted by Anyu

szombat, november 10, 2007

Nagymaminál mindig mutogat a morzsaporszívóra, amire nagymami meg szokta kérdezni, hogy bekapcsoljuk-e. Persze erre általában a fejét szokta rázni, mivel nem rajong a zajos tárgyakért.

Ma délelőtt az egyik kajaellenőrző körútján körülnézett a konyhában, majd amint meglátta a morzsaporszívót, rámutatott és elkezdte rázni a fejét, nehogy a nagymaminak eszébe jusson bekapcsolni azt.

Posted by Anyu

Manócska ma a nagymaminál töltötte a napot.

Reggel új szokásának megfelelően megevett egy csomó bébikaját, majd amikor odaértünk még 11 előtt, egyből a konyhába ment ellenőrizni, hogy készül-e az ebéd. Ezt kb. 5 percenként ismételte míg el nem készült a székelykáposzta, majd azonnal enni is akart belőle.

Uzsira pedig kiharcolta a frissen készített karfiol levest, majd egy kis sütit is. Meglepő módon ette a lekváros részt is, ha be volt csomagolva a tésztával.

Posted by Anyu

Este vacsinál a cumisüveg tetejét használta pohárnak. Azzal játszott, hogy a cumisüvegből vizet csöpögtetett bele, majd kiitta belőle.

 

 

 

Posted by Anyu

A konyhában meglátta a kávéscsészét, rámutatott és mondta, hogy "ká", majd a tejes dobozra és arra is mondta, hogy "tej".

Posted by Anyu

Vacsira a karfiol levest nem ette meg, úgy tett, mint aki cseppet sem éhes.

Bezzeg mikor megkínáltuk egy kis rántottával, azt megette. Sőt picit később a mi lekvároskenyerünkből is evett egy csomót.

Posted by Apa

vasárnap, november 11, 2007

Reggel még szinte ki sem nyitotta a szemét, már Apát kereste: "Papa, Papa"...

Posted by Anyu

Fordult a kocka, ma már a süti nem lekváros részér köpte ki!!!

Posted by Anyu

Délután Manócska megint a nagymaminál vendégeskedett, míg mi az új lakásban tevékenykedtünk és fotóztuk a kertünk helyén található dombot.

A hóesést Áron is látta az ablakból, és nagyon tetszett neki. Mondogatta is kifele mutogatva, hogy "hó".

Este amikor mentünk érte és meghallotta a kapucsengő hangját, rögötn elindult kifele az ajtóhoz, még az sem zavarta, hagy arrafele sötéség volt a lakásban.

Ezután megszerezte a kulcsaimat és szokása szerint azzal szerelt.

 

Posted by Anyu

14. foga

Kibújt a 14. foga is, a jobb felső 3-as.

Ennek örömére megkapta élete második fogkeféjét. Ez már nagyon hasonlíta mi "felnőtt" fogkefénkhez, csak gumisörtéi vannak. Mivel már egy ideje szemez a mi fogkeféinkkel, nagyon tetszett neki. Azzal mászkált a lakásban és legalább fél órát "mosta vele a fogát", (azaz jól megrágta).

Posted by Anyu

hétfő, november 12, 2007

Uzsinál sikerült egy kicsit félrenyelnie, köhögött, amire nagymami megveregette a hátát. Erre a következő falat után ő maga kezdte el a mellkasát veregetni, és úgy csinált, mint aki köhög.

Posted by Anyu

Így nem lehet aludni!

Lássuk be, igaza van a gyereknek. Hogy is aludhatna, amikor nincs a helyén a Sütifaló teteje!

Felébredt nem sokkal elalvás után, sírdogált kicsit, majd mikor kezdett megnyugodni, körülnézett, felfedezte a fentebb említett hiányosságot és reklamált...

Posted by Anyu

kedd, november 13, 2007

Délelőtt a változatosság kedvéért a nagymaminál kötöttünk ki. Áron egyből ellenőrizte a konyhát, és meglepődve tapasztalta, hogy NEM FŐ SEMMI! Ettől persze nyugtalan lett, és még többször kiment ellenőrizni a dolgot. Nagyon aggódott, hogy most akkor mi lesz.

Posted by Anyu

Ma megint oltást kapott. Igazi kis hős volt, alig nyikkant, pedig előtte nem sokkal ébresztettem, hogy még odaérjünk. Miután pedig megkapta az oltást, a doki néni látványosan kidobta a tűket. Ez úgy tűnik megnyugtatta, mert innentől kutya baja sem volt. Nagy kegyesen elfogadta az ajándék matricákat és azokkal játszott.

Legfrisebb adatai: 76cm és 8,75kg.

Posted by Anyu

szerda, november 14, 2007

Nagymami mondta, hogy fáj a dereka, mire Áron adott rá egy puszit, majd ő is megfogdosta a saját derekát és közölte, hogy fáj...

Posted by Anyu

péntek, november 16, 2007

Szerelünk anyával:

 

Posted by Áron

Kiharcolta, hogy egyedül ehessen kanállal. Egész jól ment. A legtöbb spenót a szájába került.

 

Posted by Anyu

szombat, november 17, 2007

Reggel megérkezett a nagymami Szegedről, hogy segítsen egy kicsit pakolni. Áron nem így gondolta, szerinte inkább azért jött, hogy vele játsszon. Húzta-vonta körbe a lakásban.

Posted by Anyu

vasárnap, november 18, 2007

Megfordította a könyvet, amikor fejjel lefele vette a kezébe!

Amúgy már mindent felismer a könyveiben, sőt az újonnan kapott könyvben is felismerte az állatokat.

Posted by Anyu

hétfő, november 19, 2007

Áron a délutánt ismét a nagymaminál töltötte. Nagy örömére Balázs is ott volt, hogy megjavítsa a mikró lámpáját. Áronnak persze néznie kellett a hadműveletet. Felvetette magát a nagymamival, hogy jobban lásson, majd végig feszülten figyelt. Még az ujjai is jártak, mintha magában ő is csinálta volna.

Az új alkatrész egy helyes kis papírdobozban érkezett. Áron egyből szemet vetett rá. Balázs már épp ki akarta dobni, amikor a nagymami rászólt, hogy van itt rá egy jelentkező. Áron boldogan elvonult új kincsével a nagyszobába, de fél perc múlva már jött is vissza a konyhába és rázta a fejét, hogy nem bírja kinyitni a dobozt. Nagymami kinyitotta neki, mire ismét elvonult és belepakolta a "teteje" gyűjteményét.

Posted by Anyu

Segítek Anyunak pakolni.

 

Posted by Anyu

kedd, november 20, 2007

Ma először utánozta a kutyaugatást. De csak a kiskutyák ugatása tetszik neki, a nagy kutyusok mély hangja nem.

Posted by Anyu

Rámutatott a nagymaminál a mikróra és mondta, hogy "Ba". Lefordítom ez azt jelenti, hogy "Tegnap a Balázs szerelte a mikrót"

Posted by Anyu

Mikor eljöttünk a nagymamitól, szokás szerint integettünk neki. Mivel elég hideg volt, a nagymami egy idő után szeretett volna visszamenni a lakásba. Áronnak ez nem tetszett, elkezdett kiabálni, majd miután a nagymami visszajött, folytatta az integetést.

Posted by Anyu

szerda, november 21, 2007

"Ekkora csibész vagyok!"

 

Posted by Áron

 

Posted by Anyu

Este fürdés után meg kellett szárítani a haját, mert már olyan hosszú, hogy nem tudtuk rendesen megtörölni.

Első körben nem nagyon szerette, de aztán mikor kisebb sebességre kapcsoltam, megbarátkozott vele. Szép frizurája lett...

Posted by Apa

Egyedül ivott pohárból. Egy csepp víz sem ment mellé. Majd miután megdicsértem, magára öntötte a maradékot.

Posted by Anyu

csütörtök, november 22, 2007

Kiharcolta, hogy a túrórudi csokiját is ehesse. Mikor adtam neki a szokásos lecsupaszított túrórudit, nem akarta enni, csak oldalról, ahogy én leszedtem a csokit. Közben pedig mutogatott a csokijára és mondogatta, hogy kávé...

Posted by Anyu

"Hogy eszi az oroszlán a babot? Tésztával!"

Ma bableves volt ebédre. Két részre osztottuk, a babot és a krumplit lepüréztük, a répát és karalábét pedig a levessel kapta. Amint meglátta a tésztát, már csak akkor fogadta el a levest, ha tészta is volt a kanálon. Majd egy idő után már a babot is csak úgy ette, ha tettünk tésztát a tetejére. Akkor viszont oroszlánüvöltéssel fogadott minden falatot és hatalmasra nyitotta a száját. Közben pedig mutogatta, hogy mekkorára fog nőni tőle.

Este pedig már a bébikaját is csak így fogadta el!

Posted by Anyu

szombat, november 24, 2007

Álmában beszélt. Nagymami lefektette, majd hallotta, hogy mondja, hogy "ká". Először azt hitte, hogy ébren van, de már békésen aludt...

Posted by Anyu

Ma este már a nagymaminál akartunk aludni, hogy vasárnap a költözést ne 10-11 fele lehessen csak elkezdeni, (ugyanis Manó mostanában eddig alszik). Manót már délelott átvittük a nagymamihoz, hogy tudjunk pakolni. Mikor apával elmentek otthonról, mondtam neki, hogy köszönjön el a lakástól, mert már nem jön ide vissza. Picit megmozdította a kezét, de látszott rajta, hogy nagyon gondban van, hogy vajon mit is jelenthet az, amit mondtam. Kicsit később Apa és Balázs átvitték a kiságyat és a pelenkázót is. Manó elcsodálkozott a dolgon és nagyon nem értette, hogy mi történik, miért hozták át az ő cuccait. Leginkább viszont akkor kezdett aggódni, amikor eljöttek onnan és őt otthagyták.

Posted by Anyu

Megevett egy csomó banánturmixot!

Posted by Anyu

vasárnap, november 25, 2007

Ma átköltöztünk a nagymamihoz. A költözést elég későn sikerült befejezni, és Áron már eléggé aggódott, hogy hol vagyunk, mi lesz most. Amikor megérkeztünk úgy este 9 fele a cuccokkal, Áron megörült nekünk, de minden egyes forduló után, amikor újabb dobozokért indultam a kocsihoz, balhé volt, hogy hova megyek, és főként: Őt miért nem viszem, amikor máskor szoktam. Még lett volna néhány tennivaló a régi lakásban és egy-két elhoznivaló, de szó sem lehetett arról, hogy én is menjek, mert nem engedte el a nyakam. Így apa szegény éjfélre végzett.

Posted by Anyu

hétfő, november 26, 2007

Reggel elég nyűgös volt, így végigordította a ruhák kipakolását, majd elaludt.

Posted by Anyu

Ivott a koffeinmentes kávémból és nagyon ízlett neki. Előbb a turmix, aztán a kávé. Mégsem reménytelen a tej?

Posted by Anyu

Előszedte a kiságy kiszerelt rácsát és botnak használta, mint egy sétapálcát. Igazi kis öregúr volt.

Posted by Anyu

kedd, november 27, 2007

Leült a sámlira és a szék alá a merevítő rúdra és persze nagyon büszke volt magára.

Posted by Anyu

szerda, november 28, 2007

Legújabb kedvenc játékom:

 

Egy csomó mindent lehet vele csinálni. Pl. keresni neki egy megfelelő "egérlyukat":

Húzogatni a madzagját:

 

Vagy akár a nyakába is akaszthatja az ember:

 

Posted by Áron

Még mindig "Ekkora csibész vagyok!"

 

Posted by Áron

csütörtök, november 29, 2007

Persze, hogy előre hunyorgok, már megint nálad van a fényképezőgép...

 

Posted by Áron

Ne zavarjatok ez roppant nehéz hadművelet.

 

Posted by Anyu

Végre bólogat. Délelőtt elmentünk sétálni, de már nagyon fáradt volt. Szépen sütött a nap, úgyhogy elmentünk a játszótérre. Szokás szerint úgy csináltunk a nagymamival, mintha elmennénk a játszótér mellett és vártuk a szokásos hatást. Ez persze most elmaradt, mert csak kókadozott a babakocsiban. Végül nagymami odahajolt hozzá és megkérdezte, hogy szeretne-e bemenni, amire határozott bólogatással válaszolt.

A játszótéren pedig a jó időre tekintettel végre gyerekek is voltak, így maradtunk és végigpróbáltuk a kedvenc játékokat. Hintáztunk, mászókáztunk, csúszdáztunk. A csúszdát úgy tűnik elfelejtette, mert kissé bátortalan volt, csak akkor volt hajlandó lecsúszni, ha fogtuk a kezét. Azután kihalászta a babakocsiból a kisautóját és azt húzogatta körbe-körbe, majd meglátott néhány gyereket a homokozóban és bement hozzájuk. A gyerekek persze egyből kiszúrták a kisautót és egyikük megpróbálta birtokba venni. Áron persze a szokásos éles visításával jelezte, hogy nem díjazza az ötletet, mire a kisfiú gyorsan elengedte az autót. Végül abban maradtak, hogy Áron fogta a madzagot, a kisfiú pedig homokot pakolt az autóba. Ez meg is felelt mindkettőjüknek, míg tele nem lett az autó, mert amint a kisfiú felemelte, hogy kiöntse a homokot, Áron ismét visítani kezdett. Ez így ment addig, míg Áron fel nem fedezett egy kis gazdátlan játék babakocsit a homokozóban. Ekkor eldobta a madzagot és elkezdte tolni a kocsit. Nagyon élvezte, egyedül tologatta mindenfele a játszótéren. Irányítani is egész jól sikerült, csak egyszer szorult be egy pad alá, de akkor is sikerült neki rövid küzdelem után egyedül kiszabadítania. Egy idő után ezt is megunta, visszavitte a kocsit a gazdájának, majd bekéredzkedett a hintába. Ott üldögélt míg észre nem vettük, hogy mindjárt elalszik, akkor kivettük és mondtuk, hogy induljunk haza. Visszakértük a kisautóját, hogy eltegyük, de Áron nem hagyta, fogta a madzagot és elindult hazafele. Majdnem hazáig gyalogolt.

Posted by Anyu

Este buliba mentünk. Mikor mentünk el integetett egy kicsit, majd már csukta is az ajtót.

Posted by Anyu

péntek, november 30, 2007

Reggel kimentünk az építkezésre. Mikor visszaértem, Áron első dolga volt, hogy kivonszolt a konyhába, kinyittatta az összes lábost és rázta a fejét, hogy a nagymami semmit nem főz!

Posted by Anyu

Irány Szeged. Végig aludta az utat, majd amint megérkeztünk, köszönés után egyből rohant a nagyszobába és kereste az autóit!

Posted by Anyu