« 2008 november | Main | 2008 szeptember »

szerda, október 01, 2008

Egyedül kirakta az egyik új autós kirakósát.

 

Posted by Anyu

Anya épp a számítógép előtt ült, mikor Áron azt akarta, hogy menjen oda hozzá vonatozni erre közölte: "Gyere anya majd elmegy magától a levél!" :)

Posted by Apa

vasárnap, október 05, 2008

Ma délelőtt kimentünk a Pilisbe egy kicsit sétálni. Elindultunk gyalog felfele Dömörkapunál. Gyalogoltunk, gyalogoltunk, majd mikor eljutottunk a háromas elágazáshoz elhatároztuk, hogy felmegyünk egészen Pilislászlóig a Kisrigóba ebédelni. Pont ebédidően érkeztünk, ettünk fincsi leveseket, meg egy kis sütit és visszaindultunk az autóhoz.

Lefele menet gyűjtögettünk egy kis makkot. Manó pedig egyfolytában a vaddisznókat várta, hogy majd megeszik a leesett makkokat.

 

Menet közben felkéredzkedett a nyakamba, hogy onnan jobban eléri a fákat, meg jobban látja a patakot.

 

 

Posted by Apa

hétfő, október 06, 2008

Már teljesen profin kezeli a DVD-t. Délután kivette a benne lévő lemezt, majd berakta a saját meséjét és csak azért nem indította el, mert véletlen a most kitett set top box távirányítójával akarta ezt megtenni.

Posted by Apa

kedd, október 07, 2008

Reggel kiterítette a sárga takarót az ágyra, hogy az a vízesés. Levette a zokniját, hogy a vízbe az nem való, majd elkérte a kishajóját, hogy azzal pancsizhasson.

Később be is takarózott és közölte, hogy most bement a víz alá.

 

Posted by Anyu

szerda, október 08, 2008

Délelőtt kiraktam őket az Eurocenternél. Randalírozott a kenguru boltban. Minden kilógó dobozt benyomkodott, kiszedegette a ceruzákat. Anya csak úgy tudta megfékezni, hogy beültette a babakocsiba, ahol ezután kissé morcosan üldögélt.

Mikor odaértek a nagymamihoz, ott is folytatta a rosszalkodást: elkezdte dobálni a legokat.

Posted by Apa

Ma a nagymaminál Áron főzte a tésztát.

Posted by Anyu

csütörtök, október 09, 2008

Délután lementünk a Duna partra egy kicsit sütkérezni. Megtaláltuk a strand vízleeresztőjét, ami nagyon tetszett Áronnak. Egy jó ideig néztük a "vízesést". Miután végre sikerült elcsábítani, dobáltunk kavicsokat a Dunába, meg néztük hogy etetik a kacsákat.

Posted by Apa

péntek, október 10, 2008

Segít nekem kihímezni a Micimackós magasságmérőt.

 

Posted by Anyu

Délután a Rókahegyet támadtuk meg. Az utca végén megnéztük az erdőben a színes fákat, majd a kilátást és lemásztunk két utcányit. Egyszercsak szembe jött belünk egy kutyus, aki körbeszaglászott, ugrált minket. Áron picit megijedt, de hamar megnyugodott. Visszafele pedig csak úgy szaladt fel a lépcsőkön, alig bírtuk követni.

Posted by Apa

Ma itthon akart maradni, nem akart anyával boltba menni. Azt mondta, hogy ő itthon marad, mire anya "Nem lehet, Te még pici vagy!" kijelentéssel próbálta leszerelni. Erre Áron közölte, hogy Ő nem pici, hanem nagy és erős.

Posted by Apa

vasárnap, október 12, 2008

Ma megnéztük a reptér melletti repülő múzeumot. Áron nagyon készült rá, út közben is mikor a nagymamival beszéltünk közölte, hogy nem kirándulni megyünk, hanem a repülőkhöz. Több régi repülő van kiállítva, melyek közül 3-ba be is lehet menni.

Be lehetett menni a pilótafülkébe is. Ezek nagyok jók voltak, Áron össze-vissza kapcsolagatott minden kapcsolót, tekergetett minden tekerentyűt.

A legjobban az a repülő tetszett neki, amelyikben előre be lehett mászni a repülő orrába a navigációs fülkébe. Ez az Ő magasságához volt "tervezve", itt elért minden kapcsolót.

Még megnéztük a többi repülőt is. Voltak légcsavarosak, kétfedelűek, sőt volt egy helikopter is. No meg megvizsgáltuk a kiállított turbinákat is.

A múzeum után ki akartunk menni a reptéri teraszra, hogy megnézzük a fel- és leszálló repülőket. Sajnos pont akkor volt "technikai (ebéd?) szünet". Így a 2/A terminál mellett néztük a kifutópályát és az épp ott álló repülőket. Végül is innen is nagyon jól meg lehetett figyelni a reptéri forgalmat, a járkáló autókat, buszokat, épp induló repülőket. Láttunk egy gépet épp mikor leszált, meg egy hatalmas Boeinget 767-es Delta gépet, ami épp előttünk gurult el a kifutópálya végére és utánna előttünk emelkedett fel a levegőbe.

Miután láttunk mindent, elindultunk hazafele, mert már Áron is fáradt volt. A kocsiban persze elaludt. Otthon simán le tudtuk még rakni az ágyába, egészen 6-ig aludt.

Posted by Apa

hétfő, október 13, 2008

Mivel a hétvégén mégsem jött meg az ágykerete, így gondoltuk kipróbáljuk, hogy keret nélkül a szivacson altatjuk, hogy szokja az új helyet. Anya megágyazott neki, az állatait is átrakta az új matracra.

Első körben nem nagyon tetszett neki a dolog, de aztán rábeszéltük, hogy így ki tudjuk próbálni, hogy leesik-e róla. Elég gyorsan elaludt az új helyén.

Posted by Apa

kedd, október 14, 2008

Az éjszaka többször is felkelt, hogy át akar költözni a régi ágyába. Mire anya hozott neki vizet, addig meg visszaaludt. Mikor már másodszorra felkelt, anya átrakta a kiságyába.

Reggel megállapodtunk Áronnal, hogy majd akkor költözik át az új ágyába, ha megjött a kerete. Úgy majd azért biztos ágyabb formája lesz az új fekhelyének és talán nem lesz vele problémája.

Posted by Apa

szerda, október 15, 2008

Konyhában az új főzőlapnál jó ez a gyerekzár, mert ez volt az első, amit megtanult Manó.

Posted by Anyu

péntek, október 17, 2008

Mostanában habfürdőzik esténként. Rájött, hogy ez milyen jó, így minden este ezt kéri. Élvezi a vizet, ugrál össze-vissza, a fejére keni a habot, huncutkodik.

 

 

Posted by Apa

Estére megjött Áron ágya. Miután összeraktam, rögtön birtokba is vette. Ahogy mi ráfeküdtünk Ő is felmászott és bujocskázott a lábunk alatt.

Ahogy korábban megbeszéltük, ma már az új ágyában aludt el.

 

Posted by Apa

szombat, október 18, 2008

Délelőtt anyával elmentek az Óbudai Művelődési Házba.

Ebédnél egyszer csak elkezdte mondogatni, hogy Robert Kubica. :) Úgy látszik benne is mély nyomot hagyott, hogy reggel a lengyel srác nem jutott be a legjobb 10 közé a Formula1 edzésen.

Este Gáboréknál jártunk családi öszzejövetelen. Áron egy idő után találta csak fel magát, utána viszont eljátszott Blankával és Mátéval.

Hazafele a kocsiban közölte, hogy Ő fárasztó.:)

Mielőtt hazajöttünk volna megnéztük a kivilágított új hídat, oda-vissza átmentünk rajta. Áron végig figyelte a kivilágított pilonokat, hol az egyik, holy a másik oldalán az autónak.

Itthon gyorsan lefürödtünk, persze Ő habfürdozni akart, amiről nagy nehezen lebeszéltük. Fürdés után nem maradhatott el az olvasás. Még elolvasták anyával a kispipit, meg a kisrécét, a cicás és a gombás mesét.

Posted by Apa

Folytatja a mesék szövegét, mikor mi abbahagyjuk az olvasást.

Posted by Anyu

hétfő, október 20, 2008

Ma este anya elment bulizni a volt osztálytársaival, így mi ketten maradtunk Áronnal. Hazafele felvettem a nagymamitól. Itthon megmutogattam neki a dobozkáját, amit majd neki csinálok, meg a kapcsolókat, csatlakozókat és a LED-eket. Megmutattam ezek hogy égnek, villognak.

Játszottunk egy kicsit, majd vacsiztunk egy csomót. Fürdésnél megint pancsizni akart. Engedtem neki egy kis vizet, meg raktam bele egy kis tusfürdőt. Fürdés után megkapta a szokásos tejecskéjét, majd olvastunk egy kis mesét és leraktam aludni. Egyszer-kétszer még visszahívott, hogy takarjam be, de azután szépen elaludt.

Mikor hazaért anya, még megkérdezte, hogy mit csinálok, de aztán szépen visszalaudt.

Posted by Apa

kedd, október 21, 2008

Reggel kapcsolgatta a lámpát, ami nem tetszett anyának. Mondta neki, hogy nem szabad, erre az volt a válasza, hogy zárja be a szobájába. Ezután bevonult a szobájába. Anya is bement, hogy megnézze mit csinál, de az úgy nem volt jó, Manó kiküldte, hogy zárja be az ajtót. Anya kijött, de azért résnyire nyitva hagyta az ajtót. Fél perc sem telt el és Manó már közölte is, hogy "Megigérem!". Majd mosolyogva kijött és utána már jól viselkedett. Ezt az egészet persze nevetve csinálta végig.

Manó a kis fa teherautójával játszadozott. A fabábú vezetőre közölte, hogy az apuci és megy dolgozni: viszi a farönköket az építkezésre.

Segített anyának teregetni. Először egyesével adogatta anyának a zoknikat, majd rájött, hogy ezt ésszerűsíteni is lehet. Fogta az egész kosarat és felrakta anyának az állványra.

Posted by Apa

szerda, október 22, 2008

Sokszor megdicsér, hogy milyen ügyes vagyok... :)

Posted by Anyu

csütörtök, október 23, 2008

Délelőtt kimentünk az Anna kút csomópont átadási ceremóniájára. Volt ott mindenféle troli, busz, sőt még egy 100 éves, most felújított villamos is.

Ebbe a villamosba be is szálltunk. Mikor végetért az ünnepség elindult a villamos, amit Áron már nagyon várt. Tettünk egy kört a villamossal, majd átmentünk a szökőkúthoz.

Délután lehívtak Marciék minket dömperezni. A gyerekek megosztották egymás között a dömpert, hol az egyik, hol a másik ült fel rá. Mikor Marci ült az ülésbe, Áron hajlandó volt előre beülni a teherhordó részébe az autónak.

Estére meglátogattuk Kisséket. Megint ment a játék, kisautóztak, motoroztak a manók. Kilenc után elfáradt Marci és elmentek fürödni. Áron is kiváncsi volt rájuk, így Ő is ment nézelődni. Áronnak is tetszett a fürdés, így Ő is bekéreckedett a kádba. Élvezték a közös fürdőt a tökmagok.

Posted by Apa

péntek, október 24, 2008

Énekeltem neki az Ákom-bákomot és kijavította a ragozást, amikor a versben az nem volt megfelelő.

Posted by Apa

Áron anyával nézegeti a naplóját.

Posted by Apa

Pisze-pisze

Este mindenkivel piszézet, köztük apával is:

Piszézés után jött a szokásos "megeszlek" szöveg:

 

Posted by Apa

Este átjöttek Marciék. Áron mutatta Marcinak az üvegpoharat, amiből ivott, majd közölte, hogy üveg és törékeny, úgyhogy nem adja oda neki.

Később együtt ittak a poharakból, sőt még koccintottak is.

 

 

 

Posted by Apa

vasárnap, október 26, 2008

Versel

Már egyedül mondja a Harap utcát és a Cirmos cicás verseket.

Elég neki, ha egyszer-kétszer hallja a mondókákat, verseket, rögtön megtanulja.

Posted by Apa

Délelőtt lementünk a "helyi" vidámparkba. Áron először barátkozott a dodzsemmel, majd bekéredzkedett az autóba és ki sem akart szállni belőle, mikor megállt: "Még egyszer, még egyszer!".

A dodzsem után meglátta a kisvasutat, abból is az első kamion tetszett neki. Nem is várt semmire rögtön beszált a járgányba és már indultak is. Anya is beszállt mögé, ha esetleg kellene, akkor vigyázzon rá. De nem kellett anyának semmit tennie. Manó nagyon élvezte, tekergette a kormányt, integetett.

Itt sem úsztuk meg egy körből a dolgot. :)

A vidámpark után átmentünk a játszótérre, ahol szintén meglátott egy vonatot, amibe be is szállt. Kereste a sínt, amin a vonat menne, de nem találta. Erre közölte, hogy biztos a föld alatt van.

Felraktam egy magas mászókára, ahonnan bátran ugrándozott le a kezembe.

A játszótér után még akart egy kicsit vonatozni, így visszamentünk a vidámparkba. A vidámparknál rögtön a kisvonathoz ment és be is szállt. Már nagyon bátor volt, integetett kifele rendesen. A kisvasút után még nyomtunk pár kört a dodzsemmel. Szinte csak balra kanyarodtunk, mindig arra forgatta akormányt. Egyszer addig beforgatta, hogy egy kis körben keringtünk csak. Ezt egy ideig bírtam, aztán rendet tettem a kormánynál. :)

Posted by Apa

Este megkért, hogy én is feküdjek oda mellé az ágyába. Megsimogatott és azt mondta, hogy én vagyok az ő kislánya.

Posted by Anyu

hétfő, október 27, 2008

Egyedül felvette a szandálját! Csak az egyik pánt becsatolásában kellett kicsit segíteni.

Posted by Anyu

szerda, október 29, 2008

Már egész ügyesen labdázik. Viszonylag pontosan a kezembe dobja a labdát és néha még elkapni is sikerül.

 

Posted by Anyu

csütörtök, október 30, 2008

Na lássuk csak hogy is működik ez...

 

Csináltunk vele "reszelt sajtot", meg hozzá egy kis borsót:

Posted by Áron