« 2007 július | Main | 2007 május »

péntek, június 01, 2007

Szerencsére nem viselte meg a tegnapi baleset. Ma a játszótéren már alig várta a hintát.

Posted by Anyu

Délután megint lementünk a Bükkbe. Este értünk le. Áron nagyon ügyes volt, egészen Miskolcig aludt. Miután megérkeztünk, gyorsan elmentünk vacsizni, úgy gondoltuk, hogy megrendeljük és elhozzuk a kaját. Evvel szemben Áron nagyon ügyesen ült a székében és ette a kajáját. A spegettis bébikaja annyira nem izlett neki, evvel szemben a mi bográcsgulyásunk annál inkább. Avval kipótolta rendesen a bébikajáját. Miután befejezte, játszadozott a kockáival. Most már magától rakosgatta egyiket a másikba egymás után többször.

Posted by Apa

szombat, június 02, 2007

Ma a Lusta völgyben sétáltunk. Áron egy darabig jól elvolt a hátizsákban,

de aztán kezdett nyűgös lenni, így ki kellett venni. Megnézegettük a növényeket, egy szép kék bogarat, és egy csigát is, majd elindultunk visszafele. Jól is tettük, mert nemsokára eleredt az eső, de mi addigra már a Molnár csárdában ebédeltünk. Áronnak is nagyon ízlett az ebéd, kedvence a krumpli és a vörös pároltkáposzta volt. Ebéd után csúszdázott egy kicsit és hármasban hintáztunk egyet a csárda "játszóterén".

Posted by Anyu

vasárnap, június 03, 2007

Sajnos ma nem voltunk olyan szerencsések mint tegnap. Épp a lillafüredi tó végénél sétáltunk mikor eleredt az eső. Eleinte nem is tűnt vészesnek, így még sétáltunk egy kicsit, mire viszont visszaindultunk olyan felhőszakadás lett a kis esőből, hogy bőrig áztunk.

 

 

Posted by Anyu

hétfő, június 04, 2007

Tanulunk lemászni az ágyról.

Azt már láthatóan tudja, hogy fejjel előre nem jó nekiindulni, és meg is áll az ágy szélén, de azt még nem, hogy akkor mit csináljon. Arra a kérdésre, hogy hogy megyünk le az ágyról, azt a választ adja, hogy nyújtja a kezét felém és mutogat lefele, hogy vegyem fel, mert oda szeretne menni. Ha pedig hasra fordítom és irányba állítom, akkor simán letolat, csak még azt nem tudja, hogyan érje el ezt a pozíciót.

Posted by Anyu

Hazajöttünk a Bükkből. Áron végig aludta az utat.

Posted by Anyu

 

Posted by Anyu

kedd, június 05, 2007

Ma délre jött a védőnéni, így Áron már éhes volt, mire elment. A konyhában mikor beültettem a székébe, nyúlt a partedliért, hogy adjam rá, gyorsítsunk a dolgon...

Posted by Anyu

Pisze-piszézést kezdeményezett amikor az ölemben ült.

Posted by Anyu

Amikor este már a kiságyában álldogált alvás helyett, és én kértem, hogy nyújtsa oda a lábát, hogy feladhassam a zokniját, akkor odanyújtotta, majd a másikat is! Aztán úgy megtetszett neki, hogy levette az egyik zokniját, a kezembe adta és nyújtotta a lábát, hogy megint húzzam fel...

Posted by Anyu

szerda, június 06, 2007

Ma vagyok 10 hónapos!

 

 

 

Posted by Anyu

Megevett egy egész csirkecombot vacsira.

Posted by Anyu

csütörtök, június 07, 2007

Az éjszaka egy kicsit rosszul aludt, többször felébredt.

Délután egy kicsit kimozdultunk és későn értünk haza. Így gyors vacsi és fürdetés lett, aztán rögtön el is aludt.

Posted by Apa

péntek, június 08, 2007

Nagyon szereti a játszóteret. Kacagva hintázik, a csúszdán már magától indul neki lefele, a homokozóban meg a fejére szórja a homokot. Játszótér után az első dolog, hogy a fürdőben levetkőztetjük és lefürdetjük, amit persze végigordít, mert ki hallott már ilyet, hogy napközben fürdünk...

Posted by Anyu

Vacsira megkóstolta a töltött paprikát. Nagymami csinált neki tojás nélküli husis paprikát. Ez annyira ízlett neki, hogy megevett vagy másfél paprikát összetörve, mellé egy fél üvegnyi paradicsomos krumplit, meg egy fél zsemle belsejét. Volt étvágya rendesen, abba se akarta hagyni az evést.

Posted by Apa

szombat, június 09, 2007

Délután babatalálkozón voltunk az nlc-s augusztusi babákkal.

Áronnak nagyon tetszett. Körbemászkált a pokrócokon, megvizsgálta a játékokat.

Megtalalta az egyik kislány, Fruzsi, cipőjét is.

Lelkesen mászkált vele körbe-körbe, majd megpróbálta odaadni egy másik kislánynak.

Később jól egymásra találtak Fruzsival. Együtt álldogáltak egy széknél, ütögették, és Fruzsi mindenben utánozta Áront

Aztán Áron egy idő után megunta a dolgot és megszökött, Fruzsi meg hosszasan nézett utána.

Egy apuka elfogta Áront , így Fruzsi is utolérte. Kicsit barátkoztak, Áron pedig megsimogatta Fruzsit, sőt egy puszit is adott neki.

Később át akartunk költözni a takarókról a fűbe. Érdekes módon a legtöbb babának nem jött be a váltás. Nem akartak a fűbe menni, pedig nagyon szép zöld és puha ruganyos gyeptégla volt. Helyette inkább a jó kis szúrós, kavicsos szegélyt választották.

 

Áront Apa megpróbálta beültetni ill. mikor ez nem ment állítani a fűbe, de úgy viselkedett, mintha kaktuszra akarta volna tenni, sírt és emelgette a lábait....

Posted by Anyu

vasárnap, június 10, 2007

Az első strandolás

Ma elmentünk az Ericsson juniálisra a Kamaraerdőbe. Találkoztunk pár Ericssonos ismerőssel, akik megcsodálták Áront. Ebédre ismét betermelt egy csomó kaját. Biztos ami biztos, vittünk neki egy üveges spenótot, amit be is nyomott, aztán még megette Ildi fél levesét, meg két kisebb egész sültkrumplit is. Kaja után megnéztük a medencéket és meg is mártóztunk a vízben. Áron először inkább feljebb mászott Ildin, mikor Ő a lábát a vízbe mártotta, aztán meglátott egy kislányt, aki nagyon élvezte a a fürdést és utána már Ő is lubickolt. Élvezte, ha ki-be emelgettük a vízben, csapkodta a vízet és vigyorgott, ahogy játszadoztunk vele.

   

 

 

 

 

Posted by Apa

hétfő, június 11, 2007

Segített teregetni. Először kiszedett minden ruhát a kosárból, aztán pedig egyesével adogatta a zoknikat.

Posted by Anyu

Kipróbáltuk az új hintáját. Nem volt túl nagy sikere, szinte azonnal ki akart szállni belőle. Amikor pedig megmutatam neki a dudát rajta, sírni kezdett és többet nem lehetett beleültetni. Na nem baj majd legközelebb...

Posted by Anyu

 

Posted by Anyu

kedd, június 12, 2007

Ma reggel kicsit büdi volt. Kérdeztem is tőle, hogy mi a helyzet pelus ügyben, erre odament a pelenkázóasztalhoz és felkérdzkedett.

Posted by Anyu

csütörtök, június 14, 2007

Délután eljött velem bowlingozni. Egy kis idő után teljesen feloldódott, huncutkodott Ullrich Zolival. A végén egy pincér fiú is játszadozott vele.

A bowling után lejöttünk Szegedre. Áron egészen az utolsó pihenőig birta, ott ébredt fel. Megállatunk is levegőztünk egy kicsit.

Posted by Apa

Ma evett először fasírtot. Ízlett neki. Jobban ette, mint a zöldbabot.

Posted by Anyu

péntek, június 15, 2007

Ma elég sokat aludt. Amikor pedig nem, akkor nyűgös volt.

Estére jutottunk el sétálni, mikor már nem volt olyan meleg. Elmentünk a játszótérre, hintáztunk.

Posted by Anyu

Ma evett először tölcsért, amíg mi fagyiztunk. Nem volt nagy sikere, egy idő után el is dobta. A mi tölcsérünk jobban tetszett neki.

Posted by Anyu

szombat, június 16, 2007

Délelőtt elmentünk a templomba, megbeszélni a keresztelőt. Áron amint beértünk felébredt, de egész jól bírta a dolgot.

Délután bementünk a városba a Stefániára. Megcsodáltuk ismét a szökőkutakat.

Estére vacsi közben körülrajongták az szomszéd hölgyek. Áron ezt élvezte, pörgött-forgott a székében és közben eszegetett. Bevágott egy szelet rántott husit, meg egy kis krumplit is.

Posted by Apa

Nézegettem a nagymami fotóalbumát. Áronnak persze ott kellett lenni és segíteni lapozni. Később pedig többször odament a szekrényhez és követelte az albumot hogy lapozgathassa!

Posted by Anyu

vasárnap, június 17, 2007

Ebédre milánói makarónit evett.

Posted by Apa

Hétvégén is nagyon huncut volt, valahányszor meglátta a nagyapját. Sokat sünizett, huzogatta az orrát és szimatolt. Most már nagyon ügyesen meg tudja mondani, hogy mit mondanak a halacskák, ha kérdezzük tátog.

Posted by Apa

hétfő, június 18, 2007

Felismeri a pékséget, ahol a reggelit szoktuk venni. Miután megvettük a péksütemányt, rögtön kér is belőle. Sőt, ha hosszú a sor, sokszor még azelőtt reklamál, hogy hozzájutnánk a reggelihez.

Ma reggel egy másik pékségnél vásároltunk, ott nem csinálta ezt. Azért a reggelit nagy kegyesen elfogadta...

 

Posted by Anyu

Végre hajlandó volt megmutatni a sünit a könyvében. Sőt azt is, hogy mit csinál a süni... és ha valakinek még ez sem elég: este mikor mutogattam neki a süni testrészeit ő is megfogta a saját pociját amikor a süniéről volt szó...

Posted by Anyu

kedd, június 19, 2007

Mostanában előszeretettel játszik a cipőfűzőmmel, amit ki is húz a cipőmből mire észreveszem.

 

Posted by Apa

Folyamatosan szerel. Kedvencei a biztonsági övek. Amint betesszük az etetőszékbe vagy az autóba, egyből rácsap az övre hogy megvizsgálja. Ugyanezt teszi amikor kikapcsoljuk az övet. Alig lehet kiszabadítani, annyira lefoglalja, hogy vizsgálódjon.

 

Posted by Anyu

szerda, június 20, 2007

Reggel csecsemőkutatáson voltunk az MTA-n. Először játszott egy kicsit a kísérletvezetővel, akinek szokás szerint odaadogatta a játékokat. Azután következtek a kísérletek.

Az elsőben kétféle tárgyat mutogattak neki, az egyik világított a másik pedig zenélt. Arra voltak kiváncsiak, hogy különböző tárgynak tekinti-e őket. Az eredményt nem tudom, de Áron a végén már nagyon szerette volna megkapni a tárgyakat. Mikor pedig odaadták neki, egyből megmutatta, hogy közben sikerült megtanulnia, hogyan is működnek.

A második kísérlet sajna nem sikerült, mert nem tudták megtalálni a szemét a műszerrel. Áron pedig egy idő után (teljes joggal) megunta a pici pontocskákat a képernyőn, így feladták.

A harmadik kísérletben azt nézték, hogy meg tudja-e találni a cserép alá rejtett játékot, egy kis távirányítót. Itt az első nehézséget az jelentette, hogy Áronnak annyira megtetszett a játék, hogy nem akarta odaadni a kísérletvezetőnek. Hiába kérte tőle, Áron csak rázta a fejét és huncutul mosolygott rá. Aztán mikor végre mégis elvettük tőle, egy pillanat alatt kiszedte a cserép alól és tovább játszott vele. Ezt többször sikerült megismételni, és már csak egy próba lett volna hátra, amikor Áron új játékot talált magának. A kartonlapot, amin a cserepek voltak. Innentől semmivel nem lehetett rávenni, hogy keresse a távirányítót. Csak a kartonlapot hajtogatta. :)

Posted by Anyu

Áron a vízimanó

A nagy melegre való tekintettel a napot a strandon töltöttük. Áron olyan bátor volt a medencében, mintha mindnen napunkat ott töltöttük volna. Nyoma sem volt a kapaszkodásnak, amit az előző strandolásnál még nagyon tudott, így az első fürdőzés után vettünk neki egy karúszót. Szükség is volt rá, mert egyre bátrabb lett. Ki-be mászkált a lépcsőn a medence szélén, majd bevetette magát a vízbe minden figyelmeztetés nélkül, alig győztem elkapni....

 

 

 

Posted by Anyu

csütörtök, június 21, 2007

Ma is strandon voltunk.

Eleinte kicsit nyűgös volt és anyás, de a végére megint jól érezte magát és szívesen pancsizott és szemezett a lányokkal a medencében.

Kipróbálta a thai masszást is és két thai anyuka mesélt neki a mesekönyvéből.

Kapott egy fagyitölcsért is, amit most kivételesen szívesen elropogtatott.

Posted by Anyu

Este megint hajat vágtunk, csak most ollóval a kádban. Ezt így egész jól tűrte és a végeredmény sem lett olyan rossz. Már csak hátul kéne egy kicsit rövidebbre nyírni a géppel.

Posted by Anyu

péntek, június 22, 2007

Sosem volt hajlandó eljönni az ajtóból, ill. kijönni a fürdőből mikor be akartam csukni az ajtót. Na valamelyik nap is épp a fürdőben üldögélt, én meg mondtam neki, hogy na akkor most becsukom. Szokás szerint a füle botját sem mozdította, úgyhogy tényleg rácsuktam az ajtót. Kicsit meglepődhetett, mert pár másodpercig csönd volt, aztán pedig elkezdett nyüszögni, hogy mégis inkább kijönne. Amikor kinyitottam az ajtót, egyből kijött, azóta pedig első szóra engedelmeskedik. Persze csak ha ajtózárásról van szó... :)

Posted by Anyu

Ismét Szegedre mentünk. A nagy meleg miatt úgy döntöttünk, hogy este indulnk. Megvolt a vacsi, a fürdés és elindultunk lefele. Egészen Kecskemétig aludt, ott megálltunk és felébredt. Szeged határáig sírt az autóban, nem tudott visszaaludni.

Leértünk és nem nagyon akart aludni. Így előlről kezdtük az altatási procedurát. Megetettük, lefürdettük, ami nem tetszett neki. Végül nagy nehezen éjfélkor elaludt.

Posted by Apa

 

Posted by Anyu

szombat, június 23, 2007

Délelőtt sétáltunk, délután meg átmentünk Marcihoz, megünnepelni első szülinapját. A két manó jól elvolt egymással, mászkáltak egymás után, Marci megmutatta Áronnak, hogy kell becsapni az ajtót.

Marci kapott egy kejfeljancsit, akarom mondani kejfelmacit, meg egy karúszót. Áron pedig egy dobot és egy diszkógömböt kapott előzetesen a keresztelőjére. Az egyik ütőt Marci elvette Áron kezéből, Áron már a másikat nem adta neki oda, sőt, inkább az elsőt is visszaszerezte.

Estefele bementünk a városba Balázsékkal. Áron persze szokás szerint szerelte az öveket:

A játszótéren hintáztunk egy csomót, meg libikókáztunk. A hintát egy idő után megunta, aztán, mikor elfoglalta valaki, akkor rögtön vissza akart szállni. Így vagy háromszor ültünk vissza a hintába. A rugós libikókán egy kislánnyal együtt nyomultak.

Posted by Apa

vasárnap, június 24, 2007

Áll

2 másodpercig állt, mikor elengedte a kezével a szekrényt. Kezdetnek nem rossz...

Posted by Anyu

Nagyon szereti tologatni az autóit a földön. Mostanában a tologatás közben berreg is.

Posted by Apa

Keresztelő

Elérkezett Áron pogányságának a vége.

Reggel már ötkor felébredt, majd utána csak közöttünk aludt vissza.

Reggel mindenki felöltözött, Áronra is ráadtuk az ünneplőjét. (A gatyóját előtte nap kaptuk kölcsönbe Marcitól:)

A templomban 3 babát kereszteltek ezen a napon. Áron ügyesen bírta, egészen, amíg a pap el nem kezte a beszédét, ekkor már nagyon álmos volt és a beszéd közben hangosan altatta magát, majd elaludt. Ezután végig aludt, még akkor se kelt fel, mikor a pap a keresztvizet ráöntötte.

Templom után itthon volt egy kis ünnepi ebéd. Balázséktól kapott egy hatalmas kutyust ajándékba.

 

 

Posted by Apa

hétfő, június 25, 2007

Ma megnéztük milyen a szegedi strand. Kimentünk reggel Mirtillel és Marcival együtt a Szue-ba. Áron nem aludt délelőtt, így mire 10 után beértünk a vízbe, ott Ildi kezében el is aludt. Azután a második fürdésnél is elég álmos lett ebéd után, végül a késő délutáni fürdésnél élénkült fel a vízben egy kicsit. Legjobban a végén tetszett neki a gyerek medencénél lévő vízsugár. Ezt a vízsugarat csapkodta, próbálta betapasztani a lyukat az ujjával, ahonna az előtört. Evvel egy csomó ideig eljátszott, így elég későn értünk haza.

Posted by Apa

kedd, június 26, 2007

Ma reggel megette az összes joghurtomat, nekem nem maradt semmi...

Posted by Apa

szerda, június 27, 2007

Az esti fürdés előtt hívtam a pelenkázó előtt, hogy menjünk fürdeni. Erre fogta magát és odament a fürdőszoba ajtó elé...

Posted by Anyu

Délután gyomláltunk egy kicsit a temetőben. Egyszer csak azt vettük észre, hogy Áron is "segít"...

 

 

Posted by Anyu

csütörtök, június 28, 2007

Határozottan tanul "lemászni". Este felraktam a pelenkázóra. Egy pillanat alatt hasra fordult és elkezdett letolatni. Azt persze magyarázhattam neki, hogy azért ez még így is magas lesz...

Posted by Anyu

Első estém anyuék nélkül

Ma este anyuék elmentek bulizni, engem meg otthagytak a nagymamival. Jó korán megvacsiztunk és fürödtünk, aztán elmentek. Én még nem voltam álmos, úgyhogy játszottunk egy jót a nagymamival. Egy idő után azonban már nagyon álmos voltam, de anyuék csak nem akartak hazaérni, hiába nézegettem az ajtót... Végül már nagyon fáradt voltam és elaludtam, de így nem volt az igazi, ezért rövidesen ismét felébredtem, hátha már hazaértek. Fel is keltem és hívtam őket, de ismét csak a nagymami jött be a szobámba. Nem akartam elhinni, hogy még mindig nincsenek itthon, pedig már fél 12 volt, ezért nagymamival körbementünk a lakáson (mutattam merre menjen, ő meg vitt). Minden szobát végignéztünk, de sehol nem voltak. Ekkor letáboroztam az előszobában és néztem az ajtót amíg meg nem jöttek. Akkor anya karjába vetettem magam és odabújtam hozzá...

Posted by Áron

péntek, június 29, 2007

Legújabb szórakozása, hogy Apa cipőjébe dugdos mindenféle tárgyakat. Tegnap este a kulcscsomót találtuk meg ott hosszas keresgélés után, ma reggel pedig egy zokni került elő belőle amikor Apa fel akarta venni...

Posted by Anyu

Ezt egy fél perc alatt csináltam...

 

...és természetesen büszke vagyok rá...

 

Posted by Áron

Segítek áthúzni az ágyat anyunak:

 

 

 

Posted by Áron

szombat, június 30, 2007

Ma reggel egy cipővel leptem meg apát...

 

 

Posted by Áron

Me evett először tejfölös csirkét galuskával. Ízlett neki...

Posted by Apa

A hernyójára már vissza tudja tenni a különböző formájú részeket.

Posted by Anyu

Délután Zsófiéknál voltunk vendégségben. Áron nagyon jó baba, volt, nyugodtan eljászadozott Zsófi játékaival. Legjobban a formabedobós tetszett neki, lelkesen pakolgatta ki-be a formákat. Igaz, a tetejét amin a különböző formájú lyukak voltak nem használta. :)

Posted by Anyu