2006 augusztus

Születésem

Ma végre a doki néni megmondta anyunak, hogy mit szeretnék és megmutatta nekem is az utat, igaz közben leeresztette a vizet a kuckómból. Kiderült, hogy rossz helyen próbálkoztam, lefele kellett volna indulni, nem felfele.

Innentől aztán mindent beleadtam és három órán belül sikerült is kibújnom. Eközben sajnos annyira elfáradtam, hogy levegőt venni már nem maradt erőm, de a gyerekorvos jól megdögönyözött, így hamar észbe kaptam.

Elkezdtek vizsgalgatni es meregetni. Azt mondtak, hogy 53cm vagyok es 2990g, pedig apaval lattuk, hogy kereken 3kg-ot mutatott a merleg.

Szóltam nekik, hogy itt kinn nagyon fázom, azonban már hiába ordítottam, nem mehettem vissza a jó meleg pocakba, csak egy pólyát és egy takarót kaptam. Aztán visszavittek anyuhoz és apuhoz, hogy legalább a közelükben lehessek egy picit, majd levittek olyan szobába, ahol még sok kis sorstársam lakott.

Később megint odavittek anyuhoz. Megpróbáltam enni egy kicsit, de nem sok minden jutott nekem. Nem baj, majd holnap újra megpróbaljuk.

Aztán megint visszavittek a többi baba közé aludni.

Első napom idekinn

Reggel átöltöztettek angolpólyába és visszavittek anyuhoz. Megint megpróbáltunk szopizni, de még mindig alig jött valami akárhogy próbálkoztam. Hangot is adtam nemtetszésemnek, de anyu csak azt mondta, hogy próbálkozzak tovább. Ehhez viszont nem volt túl sok kedvem, különben is túl álmos voltam, így inkább aludtam.

Délután anyu többször is megpróbált felébreszteni, mert a védőnéni azt mondta neki, hogy három óránként ennem kell, de én azért sem hagytam magam. Aztán végre jött egy nővérke, és megmondta neki, hogy hagyjon békén, végül is csak egy napos vagyok.

Apu is bejött délután és csinált rólam néhány képet, ahogy cumizom:

és ahogy alszom a kis kocsimban:

Második nap

Húúú, ma reggel nagyon hideg volt. Panaszkodtam is miatta, és a nővérkék adtak is nekem egy szép pólyát, hogy ne fázzak, aztán megint utaztunk a kocsin anyuhoz (én a legfölső baba vagyok):

Ezen kívük apu hozott nekem egy szép kis kesztyűt, hogy ne karmoljam össze az arcom. Fenn is volt a kezemen pár percig, de elég hamar sikerült rájönnöm hogy szabaduljak meg tőle: addig kell dörzsölgetnem a kezeimet, míg az egyik leesik, aztán a szabad kezemmel már könnyű leszedni a másikat is. Anyu azért kitartóan visszahúzta mindig.

Viszont még mindig alig volt mit ennem. Ez már botrány! Anyu megpróbált teát adni, hogy ne legyek olyan éhes, meg folyamatosan próbálkozott volna a szopival is, de ez nekem így nem tetszett. Délután addig sírtam míg bejött egy nővérke hozzánk, végigpróbált mindent, majd kiderítette, hogy éhes vagyok. Megbeszélték anyuval, hogy ad nekem egy kis tápszert. Miután azt megkaptam, már szép volt a világ.

Harmadik napom

Reggel azt mondtak, kicsit sárga vagyok, így vért vettek tőlem, de szerencsére nem tettek be szolizni a kék fény alá, hanem mehettem anyuhoz. Sőt azt mondták, holnap haza is mehetek, ha nem leszek sárgább.

Újabb jó hír, hogy van végre mit ennem! Ennek örömére ki is rágtam anya cicijét, úgyhogy a védőnéni azt mondta, hogy csak bimbóvédővel kaphatom meg ezentúl.Sebaj így is jó, csak jöjjön elég tejecske!

Estére bebizonyítottam, hogy a bimbóvédővel még jobban ki tudom sebesíteni a cicit mint anélkül: ahol a kis lyukak vannak rajta, ott szépen kiszívtam, úgyhogy a végén már egész véres lett. Anyu persze rohant a csecsemős nővérekhez, hogy most mi legyen, de megnyugtatták, hogy nem lesz a kis vámpírnak semmi baja. Persze innentől lekorlátozták a cicihez való jogomat és lefejt tejet meg tápszert adtak helyette.

Hazamehetünk!

Reggel megkaptuk anyuval az engedélyt, hogy hazamehessünk.

Anyu egész délelőtt pakolt, már amikor nem velem foglalkozott, aztán egyszer csak azt mondta, hogy mehetünk. Ekkor visszatolt a csecsemősökhöz, akik némi várakozás után, (amit persze végigüvöltöttem, mert már nagyon éhes voltam), átöltöztettek, beraktak a hordozóba és odaadtak apunak.

Apu berakott az autóba, majd elindutunk. Apa olyan lassan mert csak menni a kocsival, hogy ledudáltak minket a körúton.

Itthon pedig órákig ült a kiságyam mellett és nézte ahogy alszom.

Este megint szép műsort rendeztem, nem nagyon hagytam anyuékat aludni, ők meg tanácstalanul álltak-ültek-sétáltak-futkároztak velem.

Anyuék kaptak erősítést: átjött a nagymami segíteni. Ezzel már három felnőttet sikerült egész napra lekötnöm...

Még mindig próbálkoznak a kesztyűvel, pedig nagyon gyorsan le tudom venni...

A másik oldalról is megjöttek a nagyszüleim. Mindenki kíváncsi rám...

Itt még nagyon pici vagyok apu kezében:

Itt meg büfizek apu vállán:

Anyu nagyon egyedül érezte magát a hálószobában, így apu és nagymami átköltöztettek hozzá.

És íme még egy-két kép rólam

Ez vajon mi lehet...

Egy kicsit beájultam szopi után:

Nagyon jól megy a mérlegelés:

Így büfiztünk a kórházban is:

Nagymami kezében is nagyon pici vagyok:

Már kevesebbet ijedezik álmában, viszont egyre többet nyikorog. Új becenevet is kapott: Nyik-Nyik.

Kidőltünk: 

Apu fényképez:

Már tudok mosolyogni!

Ki vagy és mit akarsz?

Vegyétek tudomásul, hogy utálok öltözni!

Az evés művészet...

Legalábbis Áron esetében. Evés előtt pelusozás közben már éhen akar halni, de amint megkapja a cicit, onnantól már semmi nem sürgős. Csinálhatok akármit, alszik és csak nagy ritkán eszik egy-egy kortyot. Az egyetlen amit elérek az esetleges piszkálással, hogy harap.

Így persze van hogy másfél óráig is eszünk. Cserébe viszont sokszor csak négy óránként éhezik meg.

Ma viszont új fordulat állt be: Még el sem kezdtük a szopizást, már elaludt a szoptatóspárnán az ölemben:

Bezzeg a cumisüveg pillanatok alatt kiürül. Sajnos még mindig az evések nagy része, sőt egyre nagyobb része lefejt tej. Ez remélem megfordul idővel.

Hogy ne unatkozzak a hosszú szopizás alatt, folyamatosan muzsikál. El is neveztem Kistücsök-nek. A cumisüvegnek pedig nem jár zene, csak nekem. :)

Esti fürdés

A fürdés már kezdettől fogva kedvenc időtöltés. Még ha előtte nyűgös is egy kicsit, a kádban megnyugszik. Csak lóg apa kezében...

Ma voltunk először sétálni.

Egész jól sikerült. Áron csak addig üvöltött, míg rázós terepre nem értünk. Ott hirtelen vége szakadt a sírásnak és már aludt is.

Aztán meg egy kis alvás után már béke volt, ha túlzottan nem is élvezte a dolgot:

A pelusozón is jól tudok aludni: